Program


Csókos asszony
8

Csókos asszony

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet mely, – mint az operett műfajának legjobbjai –, a világháborútól megtépázott Budapesten játszódik. Józsefvárosban, az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni.  több

Előadásaink az időpontjukban hatályban lévő kormányrendeletek, járványügyi szabályok betartásával látogathatók.
2021. november 20-tól előadásainkon KÖTELEZŐ az orrot és szájat eltakaró maszk használata!

A jelenleg érvényben lévő rendelkezések szerint előadásaink védettségi igazolvány NÉLKÜL is látogathatók.

Aktuális előadások




Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony

Nagy a készülődés a Nagytemplom utcai bérházban. Pünkösdi Kató, a fiatal színinövendék, aki a Csókos asszony című operett címszerepét játssza hatalmas sikerrel, és Dorozsmay Pista eljegyzésére készülődik a háznép. Betoppan Báró Tarpataky, a híres mecénás is, akit a délutáni előadáson elbűvölt Katóka tehetsége, és meghívja a lányt Bajza utcai villájába. A lány udvariasan visszautasítja a báró ajánlatát. Közben a vőlegény, bárhogy igyekszik, nem tudja visszaszerezni az átmulatott éjszakán zálogba adott jegygyűrűket, ezért megszökik. Amikor a vőlegény nem jelenik meg az eljegyzésen, Kató bánatában mégiscsak elindul a Bajza utcába…

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet mely, – mint az operett műfajának legjobbjai –, a világháborútól megtépázott Budapesten játszódik. Józsefvárosban, az 1920-as évek környékén szinte lehetetlen a nyomorból kitörni. Mégis, vagy éppen ezért, az élni akarás, a boldogság utáni vágy tobzódik az operettekben, a zenés játékokban és a kabarékban. Az előadásban olyan ismert, örökzöld dalok csendülnek fel, mint az Éjjel az omnibusz tetején, Gyere, te nímand!, Asszonykám, adj egy kis kimenőt!. Zene, tánc, romantika és sok humor.  Minden, ami egy felhőtlen estéhez szükséges.

Közreműködik a Pannon Filharmonikusok, valamint a Pécsi Nemzeti Színház Énekkara és Tánckara

Díszlettervező: Rózsa István

Jelmeztervező: Horváth Kata

Koreográfus: Nagy Írisz

Zenei vezető: Bókai Zoltán

Korrepetitor: Horváth Judit

Rendezőasszisztens: Kiss Hédi

Súgó: Juhász Piroska

Ügyelő: Háber László

Rendező: Vidákovics Szláven

Vezényel: Bókai Zoltán

Az előadás időtartama: 210 perc, két szünettel

Bemutató: 2020. augusztus 29.

Ajánló


Richard Willey a kormány egyik ambiciózus minisztere gáláns kalandra készül. Azt tervezi, hogy…

A Csókos asszony egy igazi szerelmi történet mely, -mint az operett műfajának legjobbjai-,…